ÉLETEM

1947-ben, Cegléden születtem. Jelenleg Budapesten élek. 

A festészettel tudatosabban már 1960-ban elkezdtem ismerkedni rajztanáraim biztatására. A 60-as években 1960-63-ig /I. időszak/ nagyrészt külföldre kerültek a munkáim (Varsói Televízió, Frankfurt/Main, Párizs, Bregenz). Sajnos azokról fotóval nem igen rendelkezem. A hivatásos pályám, a családalapítás és a tanulmányaim miatt ekkor egy időre letettem a festésről.

1965 - 69-ig végeztem el a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolát, és hadnaggyá avattak. 25 év főtiszti szolgálat után és őrnagy rendfokozattal szereltem le. Közben a felsőfokú tanulmányaimat a Budapesti Műszaki Egyetemen végeztem. Itt szereztem a mérnöki diplomáimat. Villamosmérnök, majd okleveles villamosmérnöki-szervező szakmérnök lettem.

Feleségem biztatására és támogatásával, - 42 évi szünet után, - már nyugdíjasként, 2005-ben nyúltam ismét az ecsethez /II. időszak/, mert szeretek dolgozni és alkotni. Képeimen - a hazai értékeink mellett - elsősorban az utazásaim emlékeit és élményeit kívánom megörökíteni tájképek, életképek és csendéletek formájában. Képeim általában a nyugalmat, a pozitív élményeket ábrázolják. Realistának tartom magam, és azt vallom a ma kortársa a mát rögzítse és a mai életet mutassa meg alkotásaiban.

Alkotásaim megtekinthetőek még a Magyar kortársak között. Munkáim egyéb helyeken, pl a Facebook-on is megtalálhatók. Jó böngészést, és hasznos kikapcsolódást kívánok!

Alkotásaimat zömmel feszített vászonra olajjal, és ecsettel készítem. 

Megrendelésre is készítek festményeket.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el